Sürgősen tenni kéne valamit a hazai zeneiparért, mert irtózatosan le vagyunk maradva. Ha meghallgatod ezt a lemezt, érteni fogod, miről beszélek.
A világ az utóbbi hónapokban halomszámra fossa a különböző post-rock bandákat. Attól félek, hogy lassan megutálom az olyan nagyokat is, mint az Explosions In The Sky, a GY!BE, a This Will Destroy You vagy a Mogwai. Mert mindenki rájuk akar hasonlítani.
You Are The Conductor (2005) 
The Four Trees (2007)
Caspian/Constants [Split] (2008)
Tekeredik a kígyó (This Will Destroy You), rétes (Godspeed You! Black Emperor) akar lenni. Az első trekk hallatán ez az első benyomásom. Aztán kiderül, hogy tévedek, mert a TWDY most is TWDY marad, és így is lesz ez már az idők végezetéig.
Szégyellem, hogy csak az utóbbi hetekben kezdtem ismerkedni ezzel a skót bandával, az viszont nem szégyen, ha megállapítom, hogy az új lemez (a hatodik) tűnik a legkidolgozottabbnak. Ebben a műfajban ugyanis ritkán beszélhetünk olyan albumról, ahol a számok annyira eltérőek egymástól, hogy külön-külön is megállnák a helyüket. A 'The Sun Smells Too Loud' (track 5) pl. mintha a nyolcvanas évekből került volna elő, míg a 'Batcat' (track 2) iszonyatosat zúz, és így tovább. Ilyen ötletes számcímekkel pedig ritkán találkozik az ember.
Elmúltak az ünnepek, és egy amerikai fórumon olyanra bukkantam, hogy valaki arra kérte a többieket, mondjanak neki egy lemezt, amitől totál befordul, összerogyik és elsírja magát. Szóval az érdekelte az illetőt, melyik a világ legmelankólikusabb zenei agy- és végtagszüleménye. Jöttek is az ötletek hetedhét országon túlról, de a legérdekesebb mégis az volt az egészben, hogy tízből kilenc ezt az albumot ajánlotta. Hogy ez mennyire igaz, döntse el mindenki első hallás után.
Ma egy új szóval szeretném bővíteni aktív szókincsedet, ez pedig az ambient, mint műfaj. Ha érdekel, mit jelent, nézd meg a szótárban. Butaság lenne boncolgatni, egyszerűen hallgasd meg ezt az albumot. Érteni fogod. Lesz akinek bejön és lesz, akinek nagyon. Röviden, tömören: ha ettől nem nyugszol meg, pszichiátrián a helyed.
A szar időre való tekintettel hadd mutassam be ezt a német metáljelenséget. Hangzását tekintve nagyon hülye nyelvvel van dolgunk (hála az égnek ez a lemez instrumentális), de azt, hogy "Geisterstadt" ("Szellemváros") valahogy jól esik kimondani. Az Omega Massif nem tudom, milyen vastag húrokkal őrültködik, de hogy min. tizenhármassal, az tuti, és úgy lehangolja a gitárokat, hogy az maga a gyönyörűség. Nekem valamiért mindig a mélyebb tónusok nyalogatták a hallójárataimat. Azoktól nem fájdul meg a fejem. A borító pedig ennél szebben nem is tükrözhetné Szellemváros hangulatát.
Egy újabb bizonyíték arra, hogy - Céline Dionon kívül - minden jó, ami Kanadából jön. Úgyhogy ezennel el is indítom bizonytalan és váratlan időnközönként jelentkező speciális kanadai sorozatomat, melyet ott jobbra, a "canada" címkét nyomkodva lehet majd folyamatosan elérni.
Ha most elkezdenél ásni, pont ott lyukadnál ki, ahol Jakobék gyönyörű zenéjükkel gyötrik közönségüket, kizökkentve őket a szürke hétköznapokból. Bár nem tudom, Új-Zélandon mennyire szürkék a hétköznapok. Jakobról azon kívül, hogy hárman vannak, tényleg csak annyit tudok, hogy a Solace a harmadik albumuk, de állítólag a másik kettő elveszik mellette. Instrumentális post-rock. Nem kell hozzá sok türelem, utazáshoz, elalváshoz kiváló. Szülinapi partikhoz, családi összejövetelekhez azonban nem ajánlom.
